Sziasztok!
Mivel közeleg a Halloween,
elhoztam Nektek egy ehhez kapcsolódó booktaget. Ha van kedvetek, nézzétek meg, melyik
ponthoz milyen könyvet társítottam, illetve töltsétek ki ti is, ha szeretnétek!
Egy
könyv, amiért, ha nem is, de meghalnál
A
legújabb ilyen élményem Colleen Hoovertől a Csúf szerelem. Júliusban olvastam
ezt a kötetet, de azóta rengetegszer eszembe jutott már. Azt hiszem, a
következő KMK-s rendelésemnél ebből is kerül hozzám majd egy példány.
Egy könyv, ami hátborzongató volt
Ide Stephen Kingtől A ragyogást mondanám. Hiába van máshol az emberek
ingerküszöbe most, mint a megírás idején volt, néhány helyen kirázott a hideg a
kötettől.
Egy író, akivel elmennék cukrot gyűjteni
Talán Julia Quinn-t mondanám, mert nagyon szerettem a humorát az eddig
elolvasott két Bridgerton részben. Szívesen eltöltenék vel egy estét.
Egy könyv, ami annyira ijesztő volt, hogy nem tudtál aludni
Olyan még nem volt, hogy a félelem ne hagyott volna aludni. Az előfordult
viszont, hogy nagyon rápörögtem egy történetre, vele álmodtam, és amikor
felébredtem, nagyon vicces élmény volt. Így, átértelmezve idehoznám Alexandra
Christo-tól az Egy birodalom végzetét. Rettentően élveztem ezt a fajta Ariel
retellinget, de jövő héten kicsit részletesebben lesz róla szó.
Vámpír, zombi, szellem, vagy vérfarkas?
Hmm, nehéz kérdés. Talán leginkább férfarkas.
Egy karakter, akivel szívesen bújnál jelmezbe, és ijesztgetnéd vele az
embereket
Nem túl eredeti valószínűleg, de Stephen Kinggel szívesen ijesztgetnék,
hiszen egy egész világban képes feszültséget kelteni a műveivel.
Egy olyan horror, krimi vagy thriller, amiben szívesen szerepeltél
volna, segítettél volna a nyomozásban
Ilyen kötet volt például Paula Hawkinstól A víz mélyén. Nagyon tetszett
az a misztikus szál, amit a kisvárosban haláloknak tulajdonítottak, de szívesen
utána jártam volna az igazságnak, ami nagy nehezen kiderült a kötet végére.
Milyen fiúbarátod lenne, akivel a telihold alatt vérfarkassá
változnál
Na mármost… októberben olvastam a Harry Potter és az azkabani foglyot,
így nem kérdés, hogy erre a feladatra Lupint választanám. Ez is rettenetesen
tömeg vélemény, de mást nem tudok idehozni.
Köszönöm, ha velem tartottatok, gyerek legközelebb is!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése