Ugrás a fő tartalomra

5 könyv, amit szeretnék ősszel elolvasni

 

Sziasztok!

Mivel a nyárra vonatkozó, ehhez hasonló listám jó irányvonal volt nekem abban, hogy a meglévő köteteim közül mi az, ami már mindenképpen sorra kell, hogy kerüljön, úgy gondoltam, hogy az őszi hónapokra is írok egyet. Ugyanúgy öt könyvet szedtem össze, mint korábban, de lássuk is őket!

 

1. Deborah Harkness: A boszorkányok elveszett könyve

Ez a könyv, illetve a Mindenszentek sorozat egészen egyszerűen azért került fel a radaromra, mert hosszú idő után a belőle készült HBO sorozat iránt tudtam először úgy igazán rajongani. Tetszik a világa, kedveltem a szereplőket, és elhatároztam, hogy amíg az első két kötetet nem olvasom el, addig nincs második évad a sorozatból. Az eredeti trilógia nem régen a polcomra került, terveim szerint októberben bele is vágok.

 

2. J.K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly

Múlt év végén elhatároztam, hogy idén elolvasom az egész Harry Potter sorozatot. Az egyéb terveim mellett ez már nyilván nem fog beleférni, de nem szeretnék két rész után megrekedni. A filmek közül ezt láttam a legtöbbször, de ebben az évben direkt kerülöm a megnézését, hogy amennyire lehet, halványuljon az emlék. Mivel az augusztusi olvasmányok elég komoly témákat érintenek, valószínűnek tartom, hogy erre már szeptemberben sort kerítek.

 

3. Julia Quinn: A vikomt, aki engem szeretett

A Bridgerton családdal bizonyos tekintetben ugyanaz a helyzet, mint a HP sorozattal, hiszen itt is megrekedtem. Ebben az esetben csak az első kötetig jutottam, ami egyébként tetszett, de a könyv szerkesztése miatt kicsi romlott az élmény. Viszont lassan az utolsó részeket is begyűjtöm a sorozatból, így itt az ideje, hogy nekilendüljek a folytatásnak. Egyébként pedig gyönyörű ez az őszi hatású borító, szóval muszáj lesz ezekben a hónapokban sorra vennem legalább ezt.

 

4. Theodora Goss: Az alkimista lányának különleges esete

Ennek a könyvnek a beszerzése nagyon kellemes élmény, hiszen hétfőn reggel megrendeltem – A ház az égszínkék tengernél című kötet kíséretében -, kedden délelőtt pedig már meg is érkezett. Nem túl sokat tudok erről a könyvről, de azt igen, hogy egy fantasyba ágyazott krimire számíthatunk. Mivel a Föld és vér házánál nagyon tetszett ez a leosztás, bizakodva tekintek erre a kötetre is.

 

5. David Attenborough: Egy ​élet a bolygónkon

Végül pedig ezt a non-fiction kötetet választottam, mert nagyon fontosnak tartom a témát, amiről beszél a szerző, és szeretnék mindent megtenni azért, hogy környezetbarátabb életet éljek, mint eddig tettem. Plusz, tudom, ha mostanában nem olvasom el a könyvet, akkor valószínűleg nagyon hosszú ideig lesz itt a polcon erre várva, úgyhogy szándékomban áll úgy alakítanom az egyik hónapot, hogy ez a nem kis mű is beleférjen.

 

+1. Cathy Kelly: It Started with Paris

Ez a kötet szerepelt már a nyári listán is, de sajnos nem jutott rá idő. Annak örülök viszont, hogy két angolnyelvű olvasmányom volt a nyáron. Úgy gondolom, hogy azok jól megágyaztak ennek a kötetnek, ami már egy hosszú, egybefüggő történetet mesél el.

 

Nektek vannak olyan könyvek, amit mindenképpen terveztek a közeljövőben elolvasni?

 

Köszönöm, hogy itt voltatok!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kanaszta, ​avagy életem játéka

Most egy olyan könyvről fogok mesélni Nektek, ami számomra egy kicsit különleges. Ennek egyszerű oka van: a szerzőtől személyesen kaptam egy dedikált példányt, így lehetőségem nyílt arra, hogy néhány szót beszélgessünk.  Rövid időn belül a kezembe is vettem Petrovics Zsuzsanna, PZS könyvét, mert nagyon frappánsnak gondolom a fülszöveget, és kíváncsi lettem. A következőkben ezt olvashatjátok. Ezúton még egyszer agyon köszönöm a szerzőnek ezt a lehetőséget, és a kötet is! „Kedves Olvasó, avagy Kedves Kártyapartner!  A könyv, amit kezében tart egy izgalmasan megírt életrajz. Találóan hasonlítja élete fejezeteit egy kártyajátékhoz a szerző. Születésünk pillanatában hozunk magunkkal genetikai tulajdonságokat és családi hátteret. Valamint jelentős befolyással bír a környezet ahová érkezünk és a születésünket segítők felkészültsége is. A magunkkal hozott batyu lehet előnyös, vagy hátrányos, de életünk lefolyása, az-az a végeredmény főleg rajtunk múlik. Milyen embereket engedünk be az...

3+1 ok, amiért érdemes elolvasnod a Maahes Isten rejtélye című könyvet

  Bár nagyon régen hoztam új bejegyzést a blogra, amikor Buótyik Dorina megkeresett azzal a lehetőséggel, hogy elolvashatom az új könyvét, ami a Grecie Simpson történetei című sorozatának a harmadik része, azonnal tudtam, hogy egy kicsit visszatérek. Itt is szeretném neki megköszönni, hogy újabb remek élményben lehetett általa részem! Egyébként is, jó valami mást írni a szakdolgozatomon és az egyetemi beadandóimon kívül.   A kötet történetéről nem szeretnék túl sokat mondani, így röviden annyit érdemes tudni róla, hogy egy olyan ókori egyiptomi istennel, Maahes-sel ismerkedhetünk meg, akiről én személy szerint sosem hallottam. Természetesen itt is nyomozunk, egy kis lélekszámú település rejtélye van a középpontban. Sok kalandot élünk át már ismert és újonnan csatlakozó szereplőkkel, mire meglepő tények derülnek ki a hellyel kapcsolatban. Eleinte az ország étkezési szokásairól és ókori kultúrájáról megismert információk erőteljesebben uralják a figyelmet, mint a cselekmény,...

Buótyik Dorina: Gracie Simpson történetei

  Sziasztok! Ma egy magyar szerző, Buótyik Dorina két könyvéről szeretnék mesélni. Ezúton is köszönöm a szerzőnek, hogy lehetővé tette számomra, hogy elolvassam a köteteket, a III. Amenemhat rejtélyét, illetve Az egyiptomi királynő rejtélyét. Gracie Simpson történeteinek első két része igazi ifjúsági kalandregény, amikben az Egyiptom iránt érdeklődő felnőttek is találnak örömöt.   Természetesen a sorozat első részével kezdtem, a III. Amenemhat rejtélyével. Számomra is meglepő volt, de a maga 260 oldalával egy nap alatt olvastam ki a kötetet, mert annyira izgalmas volt a cselekménye. A történet két idősíkon játszódik: egyrészt a jelenben követjük Gracie és néhány más szereplő életét, másrészt pedig a múltba is betekintést nyerünk, pontosabban III. Amenemhat fáraó uralkodásának idejébe. Nagyon tetszett a koncepció, ami lehetővé tette a két világ közötti átjárást, igazán egyedi ötletnek találtam. A főszereplőnk, Gracie Simpson egy brit egyiptológus, akit régi ismerőse, a Ka...